Lassan kezdem felélni a tartalékaimat. Már elfogyott az utolsó amit Tintahallánynak vettem, most következnek a kevésbé régen bevásárolt randevú-alapanyagok. Meg elfogyott még a cigipapír is, még jó hogy úgysincs rá szükség. Különben is, mekkora türelem kell ehhez, még a bornyitás is fárasztó. Mennyivel őszintébb permanensen megadni magunkat, és csak hátonfekve várni hogy történjen valami, vagy hogy ne történjen megint semmi. A világ úgyis tökéletesen boldog, vagy legalább tökéletesen rendezett magában is. Sok-sok kis önjáró megoldás. Átélni meg anélkül is lehet, hogy közéjük utaznál, a nap, a szél, a hold, mind-mind gazdagon közvetít minden rezdülést. Helyesen is teszik, a telefonvonalak úgyis elnémultak. Ez már vajon a semmi? Ez már az???